top of page

ápr. 24., Sze

|

Budapest

Sensitivity to light

György Jederán

Registration is closed
See other events
Sensitivity to light
Sensitivity to light

Idő és helyszín

2024. ápr. 24. 18:00 – 22:00

Budapest, Budapest, Bartók Béla út 37, 1114 Hungary

Az eseményről

Jederán György Maurer Dóra tanítványa volt az Iparon, igazi kísérletező és perfekcionista.

Jederán György harminc éve részt vett egy, Maurer Dóra által vezetett Fotogrammatika-kurzuson. Egy év múlva végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, s az elmúlt harminc év dacára még mindig foglalkoztatja a fénytörés, a fényvisszaverődés.

Lehet, hogy sokak szemében úgy tűnhet, megrekedt a fotogram műfajában, de másról van szó. A fény és a fényérzékeny anyag viszonyát vizsgálva a fotográfia lényegéhez lehet közel kerülni, így György esetében inkább arról van szó, hogy már fiatal alkotóéveiben rátalált arra a lényegi kérdéskörre, amely végigkísérte eddigi művészi alkotópályáját, s újabb és újabb mélységekbe tudott eljutni.

Ugyanakkor olyan technikai megfogalmazásmódot választott magának, melynek előképei a fotóművészet legjelentősebb alkotóinak számítanak, hovatovább akár a fotó egyik feltalálójával, Talbot-val is kezdhetnénk a sort, aki 1840-ben szabadalmaztatta kalotípia eljárását. A fotogram képzőművészeti felhasználására ugyan még sok évtizedet kellett várni, de Schad, Man Ray és Moholy-Nagy munkái alapjaiban forgatták fel a fotó addigra már megmerevedett sémáit. Az említett, jól ismert alkotók mellett György megismerte a fotogram magyar hagyományaira építkező képzőművészek, fényképészek munkáit, hiszen a két világháború közti korszakban, ha nem is erőteljesen, de jelen volt a kamera nélküli képkészítés Lengyel Lajos, Martsa Alajos vagy éppen Victor Vasarely munkáiban.

S az is jól megfigyelhető, hogy azoknál az alkotóknál, akik elmerültek a fotogram világában, művészeti alkotópályájuk során nem szabadultak tőle. Az említett magyar alkotók még az 1970-es években is készítettek fotogramokat, kiegészülve az új társakkal, itt elsősorban Gyarmathy Tihamért és Lőrinczy Györgyöt szeretném kiemelni.

Ebben a viszonylagosan elszigetelt alkotói körben került reflektorfénybe öt fiatal alkotó, akik az Iparművészeti Főiskola Vizuális Kommunikáció Intézetének keretében megtartott vizuális kísérleti szeminárium eredményéről számoltak be 1987. szeptember ötödikén. Ezen a beszámolóbeszélgetésen, mint fotós hallgató Jederán György is részt vett Czeizel Balázs, Eperjesi Ágnes, Hübner Teodóra és Zsuffa Csaba társaságában.

„A legegyszerűbbnek tartott fotogram egyáltalán nem egyszerű.” – mondta akkor György, „Az alapeset az, amikor csak egy finom kis lilás szín jelenik meg a megvilágított fotópapíron és semmi sincs közbeiktatva.” Innen indult el az az alkotói folyamat, melynek jelenlegi állomása tegnap került a galéria falára. Láthatjuk, hogy időközben György kifejezésmódját új hatás érte, hiszen feltűnő Coburn szellemi hatása, aki Vortograph címen készített sorozatot 1917-ben és a fénytörés természetével foglalkozott, még az első világháború utáni avantgárd fotogram használata előtt.

Ebben az értelemben örököse és a fény természetéről való gondolkodás továbbvivője György, hiszen az elmúlt harminc év jól tükrözi figyelmének a fotográfia, mint médium alapvető kérdéseire történő koncentráltságát és egyben a fotótörténeti utalások által egy olyan folyamatosan visszatekintő, de mindig továbbjutó alkotói szemléletmód kialakítását, mely csak olyan művészeknek adatik meg, akik a lényegi kérdésekkel foglalkoznak, bármikor is találjanak arra rá.

Baki Péter Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. 

Esemény megosztása

bottom of page